A KÉP KOMPOZÍCIÓJA

 

A körkép a XVIII. század végétől ismert műfaj, melynek lényege, hogy a néző egy kör alakú épület közepén lévő pódiumról egy körbefutó, festett képet lát. A festmény előtt műterepet alakítanak ki, és hanghatásokkal, zenével érik el, hogy úgy érezzük, valóságos tájba és korba csöppentünk.

A körképfestészet elveinek és gyakorlatának megfelelően, a kompozíció kiindulópontja a táj, amely a mű alapstruktúráját alkotja, és keretet nyújt a lejátszódó cselekmény megfestéséhez.

A Volóci-völgyet, amelynek közepén található a kilátópont, a lemenő nap sugarai világítják meg. A napot a néző nem látja, a napszakra utalnak azonban a megnyúlt árnyékok és a vörösben játszó színek. A fény kissé szórt, mintha a napot felhő vagy pára takarná.

A terep, amelyen a cselekmény játszódik, nyugati irányba lejt, s egyúttal ki is nyílik nyugat felé.

A keleti részen látható három jelenet jóval tömörebb és intenzívebb ábrázolása, a helyszínül szolgáló terep meredeksége, valamint a kavargó por vagy felhők által eltakart alacsony látóhatár - nyomasztóan hat a nézőre, aki így megkönnyebbüléssel fordul azon jelenetek felé, amelyeknek háttere az egyre táguló síkság és az Alföld derült égboltja.

A vászon kolorisztikája tekintetbe veszi a napszakot (kora est) és a megvilágítást, amely a körkép sajátosságainak megfelelően változik. A magyar szekerek bevonulása jelenetben látható szinte frontális megvilágítástól a csatajelenetek és a táborverés oldalsó megvilágításán át egészen a hátsó megvilágításig. A frontálisan és oldalfénnyel megvilágított jelenetek háttere sötét, szinte homogén, míg a hátulról megvilágított részek hátterét a világos, messzire táguló, középső térréteget alkotó tájrészletek adják. Az előtér megvilágítása a feltételezett napszakhoz alkalmazkodik - a frontálisan megvilágított keleti részek egy kissé magasabban helyezkednek el, s ez a tény enyhe világosságukban jut kifejezésre. A színskála alapvetően a késői müncheni iskola szellemét tükrözi - a vörösesbarnák, a zöldek, az égbolt esetében a szürkék és halványkékek dominálnak. A festés módja a körkép követelményeihez igazodik, hiszen ennek vásznát tíz-egynéhány méterről szemléli a néző. Az első térrétegek festési technikája a müncheni iskolához tartozó művészek: Wilhelm von Diez, Ernst Zimmermann, Frank Duveneck, Wilhelm Leibl és Franz von Lenbach technikájához áll közel. A tájrészletek viszont a XIX. század második felének müncheni tájképfestőinek - Adolf Lier, Ludwig Willroider és Louis Neubert, valamint Franz von Defregger - munkáival mutatnak rokonságot.

elem

elem2

Feszty Árpád körképében a fent említett, a müncheni iskola technikájához kapcsolódó megoldásokon kívül egy sor más érdekes kompozíciós megoldásra is felfigyelhetünk, amelyek a müncheni akadémikus festészet hatását éppúgy mutatják, mint a francia inspirációt. A kérdés önálló, részletes feldolgozást igényel, bizonyos analógiákat azonban már a jelenlegi kutatási szakaszban is ki lehet emelni. Ezek közé tartozik mindenekelőtt A magyar szekerek bevonulásának jelenete, amely a müncheni iskolára oly jellemző "kamerára futásos" megoldással készült. Analógiaként említhetjük meg itt Józef Chełmoński 1881-ben Párizsban Grand Prix-t nyert Négyesfogat és az 1878-as Török foglyok szabadon bocsátása c. képét vagy Józef Brandt Visszatérés zsákmánnyal c. alkotását. A Hadizsákmány jelenet viszont igen szoros kapcsolatban van Paul-Joseph Jasminnak a Párizsi Szalonban, 1893-ban kiállított Brennus és zsákmányának egy része c. festményével.

A Hadizsákmány jelenet egy részlete a körképből. Ez esetben az analógia a jelenet kompozíciójára (a Feszty-körképen megfordítva) ugyanúgy vonatkozik, mint eszmei mondandójára: a francia képen a meztelen és félmeztelen rabnők hasztalan imádkoznak oltalomért a pogány istenséghez. A körkép is hasonló helyzetet mutat be. Némely alak valóban az akadémiai festészet jellegzetességeit idézi - a szekerek közeledésének jelenetében a magyar asszony gyermekével mintha Adolph-William Bourgereau 1878-as Visszatérés szüretről c. művének változata volna, a szekéren mellette látható nők pedig Delacroix török nőire emlékeztető pózban ülnek.

elem3

A táltos oltára körül vad táncot lejtő papnők jelenete a szívesen festett bacchanália ábrázolásokra emlékeztet, akár Giovanni Muzioli Bacchus szentélye, akár az egyébként szintén "müncheni iskolás" Teodor Axentowicz Kolomyjka c. festményét említjük példaként. Lazább kapcsolatokat figyelhetünk meg, főleg az öltözékek és a hangulat tekintetében a kőkorszaki emberek életének bemutatására specializálódott francia Fernand Cormonnal.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a más festők képeiből vett idézetek alkalmazása vagy az ihlető forrás szinte tüntető mutogatása az akadémikus festészetben szabálynak számított, és nem volt semmi köze a mai értelemben vett plágiumhoz, sokkal inkább az alkotó szakmai erudícióját volt hivatott bizonyítani.

Forrás: Szűcs Árpád-Wójtowitz Małgorzata: A Feszty-körkép, Helikon Kiadó, 1996, 46-48. oldal

Forrás: http://mek.oszk.hu/01500/01591/html/elemzes.htm#4

Támogatóink:

banner2